Bemutatkozás

Varga Attilának hívnak, Heves megyében születtem a Mátra lábánál, Gyöngyös városában 1969-ben.
Sport családból származom, hiszen apai nagypapám a háború utáni időszakban rövid ideig amatőr labdarúgó volt édesapám pedig a Gyöngyösi Energiában ( megyei I osztály) majd a város ma már 113 éves labdarúgó csapatában a Gyöngyösi Spartacusban NB II, mai nevén GYAK ban futballozott évtizedekig!
Édesanyám Olaszországban született, később a Vidróczki Néptáncegyüttesben táncművész volt tehát a mozgás a sport szeretete már egészen kicsi koromtól beleivódott az ereimbe.
Van egy lánytestvérem aki 1977 ben született,ő sem lógott ki a sorból hiszen válogatott biatlonista (sífutó) volt aki ma már boldog kétgyermekes anyuka. Tanulmányaimat is Gyöngyösön kezdtem az általános iskola után Vendéglátóit végeztem szakács képesítéssel!
A futball mellett a tanulás is fontos része volt az életemnek, de egészen fiatalon eldöntöttem, hogy labdarúgó szeretnék lenni.1986-ban 17 évesen bemutatkozhattam a Gyöngyös felnőtt csapatában ahol együtt játszhattam Szokolai Lászlóval aki látott bennem fantáziát és az ő ajánlására 1987-ben aláírtam első profi szerződésemet a BP. Volán SC-hez.
Későbbi tanulmányaimat már Budapesten végeztem az érettségi megszerzése után szállodai üzletvezetői diplomát szereztem, okleveles TF szakedzői és az UEFA licencek ( B/A/PRO – licenc) megszerzése következett!
Boldog családban élek a párom egy vállalkozás vezetője, két gyermekem van, a lányom a filmiparban dolgozik, a fiam pedig a Pécsi Tánckar táncművésze!
Hobbim a labdarúgás, repülés, kutyák és a dobolás. Imádok dobolni, ebből a hangszerből középfokú zeneiskolai szakvizsgám van.